Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vízgazdálkodási törvények

2011.07.14

A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSA KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG, VALAMINT A VÍZGAZDÁLKODÁS JOGHARMONIZÁCIÓJA

 

Báthori Mónika

KDVKÖVIZIG


 

Magyarországon, a sajátos földrajzi és vízrajzi adottságok miatt, maga a vízgazdálkodási tevékenységnek, a vízügyi igazgatásnak és a vízjognak régi hagyományai vannak.

A hazai vízjog kialakulásának és fejlődésének az alapköveit az ókori Róma tette le vízépítészeti munkáival és azokkal kapcsolatos vízjogi szabályozással.

A római jog rendelkezései között nagy számban találhatóak vizek használatának tulajdonának a szabályozása.

Az első magyar vízjogi rendelkezések az 1100-as években a tógazdaságok és a halászhelyek adományozása, illetve a malomjogi döntések formájában jelentek meg a „ Corpus Juris Hungarici” köteteiben.

Az árvíz elleni védekezéssel kapcsolatban 1613 Mátyás király által kiadott decrétumban olvashatunk.

Az első jelentős szabályozás a Werbőczi Tripartitumában jelent meg. A vizekkel kapcsolatos legrégebbi jogelvek itt kerültek először rögzítésre.

A XVIII. század végéig a magyar vízjogi fejlődést az ország földrajzi és vízrajzi viszonyaihoz való alkalmazkodás jellemezte, ami nem más mint a vizek lecsapolása és hasznosítása, öntözés és az árvizek elleni védekezés.

A technológiai irányzatú vízgazdálkodás a XIX. század elején bontotta ki szárnyait, mivel a mezőgazdaság mellett egyre fejlettebb ipari ágazatok és állandó települések jelentek meg. Szükségessé vált az ivóvíz és csatornarendszerek létrehozása. Ez mind magával hozta a vízgazdálkodás feladatainak bővülését, változását, ami eredményezte a vízjog változását is. Hisz ebben az időszakban a vízjogi rendelkezések a vízellátásra, csatornázásra, valamint a vizek védelmére vonatkozó előírásokat is tartalmaztak.

A korai szabályozások és a vízjogi eljárásokra az osztrák polgári törvény és egyéb osztrák jogszabályok gyakoroltak lényeges hatást, az 1800-as évek közepétől. Ebből adódik, hogy a vizek köztulajdoni jellege került előtérbe, míg a középkori magánvíz jogi elve háttérbe került. Így a minden hajózható és tutajozható víz az állam közvagyona, míg a birtok területén összegyűlt hó és esővizek, a birtokon fakadó és napfényre törő források a birtokhatárig magántulajdont képeznek.

Az 1885. évi XXIII. törvénycikk, mint az első vízügyi alaptörvény ennek a jogelvnek megfelelően szabályozta a felszíni és a felszínalatti vizek tulajdonjogát úgy, hogy nem differenciál felszíni és a felszínalatti vizek között, de egyértelműen a felszínalatti vizeket magánvíznek tekinti.

A korábbi intézkedéssel rendszerezte a magyar vízjogot és megszabta fejlődésének irányát hosszú időre.

A törvény alapvető rendelkezése, hogy az összes vízimunka engedélyezésében a kultúrmérnöki hivatalok bevonása szükséges, és a vízmunkák elvégzését hatósági engedélyhez kötötte.

További jelenős rendelkezés, hogy a vízközművek tulajdonosai ha a víz folyásában olyan változások következtek be, amelyek károsak voltak a törvény alapján kártérítést voltak kötelesek fizetni.

A vizek természetes lefolyásának biztosítása az átereszek és a hidak tulajdonosainak volt a feladata, míg azon birtokosok akinek a területén vízmosások képződtek, kötelesek voltak végrehajtani a hatóság által elrendelt munkálatokat.

A IV. fejezet szabályozta részletesen a vízi társulatok feladatait és működését.

Eszerint kétféle feladatra jöhetett létre társulat vízhasználatra akiknek feladata a lecsapolás és az öntözés volt, valamint vízrendezésre akik végezték a vízszabályozást és az ármentesítést.

Ennek a törvénynek döntő részét azonban a vizek kártételeinek, az elhárításának a szabályozása adta. A szabályozás során szem előtt tartotta a magánérdekeket, de érvényesítette az állami beavatkozás elvét.

1899-ben továbbfejlesztették a vízügyi igazgatás szervezetét a jogszabályi alapot ez a törvény adta, hisz a törvény egyes rendelkezései 1965. július 1-ig hatályban voltak.

1913-ban vizek mennyiségi védelme területén új szabályozás jelent meg, amely kiegészítette a vízjogról szóló alaptörvényt, illetve olyan jogszabályok jelentek meg, melyek a vizek tisztításának biztosítása érdekében tartalmaztak rendelkezéseket a közegészségügyi céloknak megfelelően.

A magyar vízjogi fejlődésben kiemelkedő szerepe volt Sajó Elemér által meghirdetett vízügyi politikának, ami magában foglalta a vízrendezést, a mezőgazdasággal kapcsolatos vízügyi feladatokat, a vízellátást és csatornázást, a vízerő-hasznosítást, valamint az árvízvédelmet.

A második világháborút követő időszakban a jogi szabályozás az alapintézmények átalakításával, megteremtésével, újraszabályozásával foglalkozott.

Az 1964. évi IV. törvény nevezhető a második vízügyi alaptörvénynek, ami 1965. július 1-én lépett hatályba a 32/1964. (XII.13.) kormányrendelettel együtt.

Rendelkezéseinek alapja a szinte kizárólagosságot élvező állami tulajdonviszonyok, a közfeladatok ellátásáért való kizárólagos állami felelősség, az állam korlátlan gondoskodási kötelezettsége, valamint az állam végrehajtó- rendelkező tevékenysége.

Ez a törvény a vízminőség kérdését is beemelte a vízjog körébe, valamint bevezette a vízzel kapcsolatos kerettervezési rendszert, amelynek a létjogosultságát az európai vízjog csak 2000-ben ismerte fel.

Az 1964. évi vízügyi törvény számos nagyberuházás elindítását eredményezte. Megépült két tiszai vízlépcső a hozzátartozó öntözőrendszerekkel, valamint felgyorsult a lakosság vezetékes ivóvízellátása és szennyvízének csatornákon való összegyűjtése.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, mint a harmadik alaptörvény megalkotása az 1990-es években szükségszerűvé vált, mert a rendszerváltás után a társadalmi és gazdasági viszonyokba olyan változás következett be, amely szükségessé tette a vízjog felülvizsgálatát.

A tulajdonviszonyok megváltozása ellenére az 1964. évi IV. törvény egyes rendelkezései lehetővé tették a vízgazdálkodással szemben támasztott érdekek érvényesítését.

Az 1995. évi LVII. törvény 1996. január 1-től váltotta fel az 1964. évi IV. törvényt.

E törvény alapját az 1885-ben kidolgozott alapelvek képezik.

A törvény hatálya kiterjed:

- a felszínalatti és a felszíni vizekre, a felszínalatti vizek természetes víztartó képződményeire, illetve a felszíni vizek medrére és partjaira;

- arra a létesítményre, amely a vizek lefolyási és áramlási viszonyait, mennyiségét, minőségét, medrét, partját, vagy a felszínalatti vizek víztartó képződményeit befolyásolja, vagy megváltoztatja;

- arra a tevékenységre, amely az előző pontban említetteket befolyásolja vagy megváltoztatja;

- a vizek hasznosítására, hasznosíthatóságuk megőrzésére és a vízkészletekkel való gazdálkodásra;

- a vizek megismeréséhez, állapotuk feltárásához szükséges mérésre, adatok gyűjtésére, feldolgozására, szolgáltatására és felhasználására, valamint a vizek állapotának értékelésére, kutatására;

- a vízkárok elleni védelemre és védekezésre,

- az előzőekben megjelölt tevékenységeket folytató természetes és jogi személyekre, ezek jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságaira.


 

Ez egy olyan törvény, amely az 1964. évi IV. törvényhez képest csökkenti az állami szerepvállalást, meghatározza az állami és önkormányzati feladatokat, miközben rendezi a tulajdonviszonyokat.

Megteremti a vízi közművekkel végzett tevékenységek törvényi szintű szabályozását, úgy, hogy a vízi közművek működtetésére új formákat vezet be. (koncesszió)

Hatósági feladatok terén a vízügyi hatósági jogkör gyakorlása körében a vízügyi felügyelet nem lehetőség hanem kötelezettségé vált és kiegészült a vízgazdálkodási bírság jogintézményével. A hatósági jogkör szorosan illeszkedik az államigazgatósági eljárásról szóló többször módosított 1957. évi IV. törvény rendelkezéseihez.

Bekerült az elvi vízjogi engedély a vízjogi engedélyek kategóriájába.

Leszűkíti a vízvezetési szolgalmi jog alapításának a lehetőségét csak közcélú vízi létesítmény esetére.

Különleges védelmet biztosít a felszín alatti vizeknek, érvényesíti azt a környezetvédelmi célt, hogy minden beavatkozást csak az ökológiai viszonyok káros megbontása nélkül valósulhasson meg.

A vízgazdálkodási társulatok törvényességi felügyelete a gazdasági társaságról szóló törvény hatálya alá került. A vízgazdálkodási törvény IX. fejezete emelte korszerű formában törvényi szintre a társulati jogállást.

A vízgazdálkodást érintő stratégiai döntések előkészítésére társadalmi szervezet került létrehozásra.

Szabályozásra került a vizek kártételei elleni védelem, és a vízkészlet-gazdálkodás. Rögzíti a vízigény kielégítési és vízkorlátozási sorrendet.

A részletes szabályozás mellet a törvény egyik hibájaként kell megemlíteni, hogy nem rendelkezik a víz minőségével kapcsolatos hatásköri-és feladat megosztásról.


 

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény 2001-ben történt módosítását az Európai Unióhoz való csatlakozást előkészítő jogharmonizáció tette szükségessé. A törvény lényeges elemeit nem kellett módosítani a csatlakozás miatt, mert az 1995-ben megfogalmazott törvényi előírások már korábban is jól illeszkedtek a közösségi jogrendszerbe.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról a 2001. évi LXXI. törvény új feladatokat határozott meg, mint az államnak, mint önkormányzatoknak.

Az állam feladatává vált a vízgazdálkodás országos koncepciójának, valamint ennek a koncepciónak egyes részterületeit érintő nemzeti programoknak a kialakítása és jóváhagyása, valamint az állami vízgazdálkodási közfeladatok tekintetében említett országos vízgazdálkodási koncepció és a nemzeti programok végrehajtásának megszervezése.

A települési önkormányzat feladatai bővültek a helyi vízi közüzemi tevékenység fejlesztésére vonatkozó - a vízgazdálkodás országos koncepciójával és a jóváhagyott nemzeti programokkal összehangolt - tervek kialakításával és végrehajtásával.

Önkormányzatokat terheli a helyi vízi közművek működtetése, valamint a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése, a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás.

A települési önkormányzatok a törvény szerint kötelesek gondoskodni a települések lakott területein az ivóvíz minőségű vízre vonatkozó előírásoknak megfelelő ivóvízellátásról, valamint a 2000 lakos egyenértékkel jellemezhető szennyvízkibocsátás feletti szennyvíz-elvezetési agglomerációt alkotó településeken a keletkező használt vizek (szennyvizek) szennyvízelvezető művel való összegyűjtéséről, tisztításáról, a tisztított szennyvíz elvezetéséről, illetőleg a más módon összegyűjtött szennyvíz, továbbá a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezésének megszervezéséről. Azokon a területeken, amelyeket a vízbázisok, távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények vannak, ezeket a feladatokat lakosság-egyenérték számtól függetlenül el kell végezni. Itt meg kell említeni, hogy ez csak akkor valósulhat meg kis települések esetében, ha ezek a települések összefogva csatorna beruházásokra nyújtott támogatásokat pályáznak meg. További probléma, hogy vannak olyan települések ahol időszakonként olyan magas a talajvízszint, hogy a települések a szennyvízcsatornázás hiányában képtelenek megoldani a szennyvízkezelés feladatát. Ezek főleg azok a települések, amelyek halmozottan hátrányos régióhoz tartoznak.

A települési önkormányzatok a fentiekben megfogalmazott feladatokat szennyvíz elvezetési agglomeráció keretében köteles ellátni. Ezeknek az agglomerációknak a meghatározása kormányzati feladat, amit egy nemzeti program elkészítésének keretén belül kell elkészíteni. Az agglomeráció kijelölésének főbb szempontjait a törvény meghatározza és előírja az agglomeráció két évente való felülvizsgálatát.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerint nem közművel összegyűjtött szennyvizek ártalom mentes elhelyezésének megszervezését és ellenőrzését is az önkormányzatoknak kell megoldaniuk.

A települési önkormányzatok hatósági feladatai bővültek vízgazdálkodási feladatokkal, valamint a természetes vizek fürdésre alkalmas partszakaszainak és azzal összefüggő vízfelületének kijelölésével.

A helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés is önkormányzati feladat lett.

Ennek a törvénynek a 2 §-ának, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés b) és c) pontjait megállapító rendelkezései 2003. január 1-jén léptek hatályba.

A vízgazdálkodási törvény 2003-tól kötelező erővel előírta azt is, hogy a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. Azok a kutak, melyek ekkor már működtek átmenetileg felmentést kaptak a visszasajtolási kötelezettség alól.

Magyarországnak a csatlakozás előtt a koppenhágai kritériumok feltételeit is figyelembe kellett vennie. Ez azt jelenti, hogy Magyarországnak politikai és gazdasági követelményeknek, valamint az acquis communautaire (közösségi vívmányok) átvételre vonatkozó feltételeknek kellett megfelelniük. Ezért ezen feltételrendszernek való megfelelés érdekében egyrészről egy olyan jogi környezetet alakított ki, amelyben az Európai Unió által meghatározott politikai és gazdasági feltételek teljesülhettek, valamint a jogharmonizációs tevékenység keretében a közösségi, illetőleg az uniós acquis tételes szabályait is át kellett ültetni a magyar jogrendbe. Maga a jogharmonizáció több szakaszra osztható. Az első szakasz a jogharmonizáció rendszerének és elveinek meghatározása, a fokozatos igazodás szakasza. Ez a társulási megállapodás aláírásától (1991), illetőleg hatályba lépésétől (1992, 1994) a csatlakozási tárgyalások megindulásáig (1998) tartott. A második szakasz a jogharmonizáció intenzív szakasza, amelyben a teljes jogközelítés a cél. Ez a csatlakozási tárgyalások megindulásától annak befejezéséig, illetőleg a csatlakozásig terjedő időszakot öleli fel. Magyarország számára a 2004. május 1-én bekövetkezett csatlakozása után a jogharmonizációs tevékenység állandó feladatává vált, amit a jogharmonizáció harmadik szakaszának is nevezhetünk.

A jogharmonizáció, a vízgazdálkodást sem kerülte el. Ennek előzménye, hogy 2000. december 29-én hatályba lépett a "A közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a víz-politika területén" című 2000/60/EK Irányelv, (VKI) ami az unió új víz-politikája érvényesítésének legfontosabb eszközévé vált.

Jelentősége abból adódott, hogy egységes alapokra helyezte a felszíni, felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, a pontszerű és területi szennyező-forrásokkal szembeni fellépést. Ez azt jelenti, hogy a vizek védelmét egységes, elsősorban ökológiai szempontok szerint hajtja végre. További célja még a vizek jó ökológiai állapotba hozása mellett, a fenntartható vízhasználatok biztosítása, valamint a vízvédelmi és vízgazdálkodási politika összehangolása volt.

Ezen felül gazdasági megfontolásokat alkalmaz. Előírja a vízszolgáltatások költségeinek szektoronként megfelelő mértékű fedezését. A vízárak alakulásának elő kell segítene a víztestek állapotának javulását, valamint hosszú távon maguknak a vízhasználatoknak a fenntarthatóságát.


 

A VKI hatályba lépése számos jogi következménnyel, a meglévő uniós és nemzeti szintű törvénykezés átalakításával, jogharmonizációval járt együtt Magyarország számára is.


 

A VKI hazai jogrendbe ültetése 2003-ban kezdődött meg, ami 2015-ig fog tartani.

Közösségi jogszabály

Magyar jogszabály

Jogszabályból fakadó kötelezettségek, szabályozott területek

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2000. október 23-i 2000/60/EK IRÁNYELVE a vízvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (Víz Keretirányelv)

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról

-vizek hasznosítása, 
-hasznosítási lehetőségeinek megőrzése 
-kártételeinek elhárítása

-Vizekkel, vízilétesítményekkel kapcsolatos feladatokat 
-Vízjogi engedélyezési eljárás szabályai 
-A vízgazdálkodási társulatok működése 
-vízügyi igazgatás és hatósági eljárás (Vízügyi Igazgatóságok)

 

1995. évi LIII. Törvény a környezet védelmének általános szabályairól

-környezetszennyezés csökkentés, károsodott környezet helyreállítása 
-emberi egészség védelme 
-erőforrásokkal takarékosság 
-más állami feladatok környezeti következményeinek vizsgálata 
-társadalmi részvétel biztosítása 
-környezetvédelmi intézmények kialakítása

-környezetvédelmi engedélyezés (hatásvizsgálat) 
-egységes környezethasználati engedély (IPPC) 
-környezethasználati engedély 
-környezetvédelmi működési engedély (felülvizsgálat) 
-szakhatósági közreműködés egyéb eljárásokban 
-termékdíj 
-EMAS 
-környezetvédelmi minősítés 
-kibocsátási és igénybevételi határértékek 
-környezetvédelmi igazgatás és hatósági eljárások (Felügyelőségekre vonatkozó szabályok)

 

203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól

-felszíni vizekkel kapcsolatos jogok és kötelezettségek 
-felszíni vizek védelmére vonatkozó szabályok 
-kibocsátó kötelezettségei 
-kibocsátási határértékek és környezetminőségi határértékek 
-szennyvízkibocsátás engedélyezése, ellenőrzése, adatszolgáltatás 
-felszíni vizekre veszélyes anyagok köre 
-vízszennyezési bírság

 

33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról

- felszínalatti vizekkel kapcsolatos engedélyezési eljárás

-bejelentés, adatszolgáltatás

-nyilvántartási rendszer

-kármentesítés

-felszín alatti vízvédelmi bírság

-kockázatos anyagok jegyzéke

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2001. november 20-i 2455/2001/EK HATÁROZATA a vízügyi politika területén elsődleges fontosságú anyagok jegyzékének megállapításáról és a 2000/60/EK irányelv módosításáról

1995. évi LVII. Törvény a vízgazdálkodásról

Lásd fent.


 

A VKI legfontosabb határidői a következők:

2003-ban megtörtént VKI nemzeti jogba való átültetése (221/2004 (VII. 21) korm. rend. a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól), vízgyűjtőkerületek azonosítása és hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelölés.

 

2004-ben megvalósult a vízgyűjtőrendszerek jellemzése, a vizeket érő hatások elemzése, a vízhasználatok gazdasági elemzése, a védett területek nyilvántartásba vétele.

2006-ban Monitoring hálózat létrehozása és üzembe helyezése valósult meg.

2009-ben előírt feladat volt a környezeti célkitűzések költség-hatékony elérését célzó intézkedési programok összeállítása, illetve a Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervek elkészítése és publikálása minden vízgyűjtőkerületre.

2010-ben a költség visszatérülés és a „szennyező fizet” elvét tekintetbe vevő, a vízkészletek hatékony használatát biztosító árpolitika alkalmazását kell garantálni.

2012-ben az intézkedési program végrehajtását kell megkezdeni.

2015-ben a környezetvédelmi célkitűzések elérése a cél.

2010–2015: az intézkedések gyakorlatba való átültetését, a környezeti célkitűzések elérésének monitorozását, a vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatát kell elvégezni.

2015 után: a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek felülvizsgálata van előírva 6 évente,

2027: a VKI célrendszerének végső teljesítési dátuma.


 

A VKI hazai jogrendbe ültetése 2003-2004 folyamán történt meg, ami az alábbi jogszabályok megalkotását jelentette számos törvény törvény (1995. évi LIII.; 1995 LVII.; 1995. évi LXVI.; 2000. évi XLIII.; 2003. évi CXX) módosításán felül:

219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről,

220/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól,

221/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól,

30/2004. (XII.30.) KvVM rendelete a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól,

31/2004. (XII.30.) KvVM rendelete a felszíni vizek megfigyelésének és állapotértékelésének egyes szabályairól.

A VKI 22. cikke alapján 2013-ig bezárólag hét meglévő, szektor- és használat specifikus EU irányelvet helyez hatályon kívül.

A Magyarországon VKI a jogharmonizációnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a vízvédelem egy magasabb szinten valósulhat meg, továbbá a környezeti-, politikai- és gazdasági szempontok is másfajta jelentőséget nyerhetnek.

Napjainkban is számos kísérlet zajlik a vízgazdálkodási törvény módosítására. Legutóbb nagy vihart kavart az a javaslat, hogy a vízgazdálkodási törvény 9. 1 bekezdésének a módosításának a lehetősége, amely által a vízi közműveket üzemeltető társaságokban a kizárólagos állami/önkormányzati tulajdon helyett a többségi részesedések állami/önkormányzati kézben tartása mellett tőkeerős befektetők számára lehetővé vált volna tulajdoni részesedés megszerzése.

2009. október végén került a vízgazdálkodási törvény módosításának törvényszövege a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapjára véleményezés céljából, miután 2009 október 19-én az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a vízgazdálkodásról szóló törvény - a köztársasági elnök és a környezetvédelmi bizottság által javasolt – módosítását.

lyom László köztársasági elnök észrevétele az volt, hogy bár a jelenleg hatályban lévő törvény kötelezően előírja a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszatáplálását a kivétel helyére, a felszínalatti vízrétegbe - a parlament által elfogadott törvénymódosítás lehetőséget adott volna a termálvíz-kistermelőknek, hogy egyedi felmentést kapjanak ez alól.

A parlament végül olyan - a környezetvédelmi bizottság által javasolt - módosítást fogadott el, amely elhagyná a köztársasági elnök által kifogásolt passzust, így a jövőben is biztosítható lenne, hogy az energetikai célból kitermelt termálvizek ne szennyezzék a felszíni vizeket, továbbá így lehetőség van arra, hogy a geotermikus (termálvíz) vagyon megőrizhető legyen.

A vízgazdálkodási törvény módosítása jelenleg folyamatban van.


 

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a vízgazdálkodás területén nagy átalakításra nem volt szükség, a történelem nagy változásai során, mert a módosítás előtt álló törvény többségi rendelkezései jól alkalmazhatóak voltak. Ez igaz az Európai Unióhoz való csatlakozásra is, hisz a hazai törvényi előírások jól illeszkedtek a közösségi jogrendszerbe. Feladatok azonban vannak, ami a hazai szakemberekre várnak, és ehhez erős alapok állnak rendelkezésre.


 


 

IRODALOM


 

Dr. Petrétei József: A magyar jogharmonizáció az európai uniós csatlakozás előtt és után Romániai Magyar Közlöny

Papp Telka: A koncesszió jogi kapcsolatrendszere

Babák Krisztina: A magyar vízügyi törvények kezdetektől napjainkig

Somlyody L. A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései

1885. évi XXIII. törvénycikk

1964. évi IV. törvény a vízügyről

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról a 2001. évi LXXI. törvény

www. Jogiforum.hu


 


 

A VÍZGAZDÁLKODÁSI TÖRVÉNY VÁLTOZÁSA KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG, VALAMINT A VÍZGAZDÁLKODÁS JOGHARMONIZÁCIÓJA

 

Báthori Mónika

KDVKÖVIZIG


 

Magyarországon, a sajátos földrajzi és vízrajzi adottságok miatt, maga a vízgazdálkodási tevékenységnek, a vízügyi igazgatásnak és a vízjognak régi hagyományai vannak.

A hazai vízjog kialakulásának és fejlődésének az alapköveit az ókori Róma tette le vízépítészeti munkáival és azokkal kapcsolatos vízjogi szabályozással.

A római jog rendelkezései között nagy számban találhatóak vizek használatának tulajdonának a szabályozása.

Az első magyar vízjogi rendelkezések az 1100-as években a tógazdaságok és a halászhelyek adományozása, illetve a malomjogi döntések formájában jelentek meg a „ Corpus Juris Hungarici” köteteiben.

Az árvíz elleni védekezéssel kapcsolatban 1613 Mátyás király által kiadott decrétumban olvashatunk.

Az első jelentős szabályozás a Werbőczi Tripartitumában jelent meg. A vizekkel kapcsolatos legrégebbi jogelvek itt kerültek először rögzítésre.

A XVIII. század végéig a magyar vízjogi fejlődést az ország földrajzi és vízrajzi viszonyaihoz való alkalmazkodás jellemezte, ami nem más mint a vizek lecsapolása és hasznosítása, öntözés és az árvizek elleni védekezés.

A technológiai irányzatú vízgazdálkodás a XIX. század elején bontotta ki szárnyait, mivel a mezőgazdaság mellett egyre fejlettebb ipari ágazatok és állandó települések jelentek meg. Szükségessé vált az ivóvíz és csatornarendszerek létrehozása. Ez mind magával hozta a vízgazdálkodás feladatainak bővülését, változását, ami eredményezte a vízjog változását is. Hisz ebben az időszakban a vízjogi rendelkezések a vízellátásra, csatornázásra, valamint a vizek védelmére vonatkozó előírásokat is tartalmaztak.

A korai szabályozások és a vízjogi eljárásokra az osztrák polgári törvény és egyéb osztrák jogszabályok gyakoroltak lényeges hatást, az 1800-as évek közepétől. Ebből adódik, hogy a vizek köztulajdoni jellege került előtérbe, míg a középkori magánvíz jogi elve háttérbe került. Így a minden hajózható és tutajozható víz az állam közvagyona, míg a birtok területén összegyűlt hó és esővizek, a birtokon fakadó és napfényre törő források a birtokhatárig magántulajdont képeznek.

Az 1885. évi XXIII. törvénycikk, mint az első vízügyi alaptörvény ennek a jogelvnek megfelelően szabályozta a felszíni és a felszínalatti vizek tulajdonjogát úgy, hogy nem differenciál felszíni és a felszínalatti vizek között, de egyértelműen a felszínalatti vizeket magánvíznek tekinti.

A korábbi intézkedéssel rendszerezte a magyar vízjogot és megszabta fejlődésének irányát hosszú időre.

A törvény alapvető rendelkezése, hogy az összes vízimunka engedélyezésében a kultúrmérnöki hivatalok bevonása szükséges, és a vízmunkák elvégzését hatósági engedélyhez kötötte.

További jelenős rendelkezés, hogy a vízközművek tulajdonosai ha a víz folyásában olyan változások következtek be, amelyek károsak voltak a törvény alapján kártérítést voltak kötelesek fizetni.

A vizek természetes lefolyásának biztosítása az átereszek és a hidak tulajdonosainak volt a feladata, míg azon birtokosok akinek a területén vízmosások képződtek, kötelesek voltak végrehajtani a hatóság által elrendelt munkálatokat.

A IV. fejezet szabályozta részletesen a vízi társulatok feladatait és működését.

Eszerint kétféle feladatra jöhetett létre társulat vízhasználatra akiknek feladata a lecsapolás és az öntözés volt, valamint vízrendezésre akik végezték a vízszabályozást és az ármentesítést.

Ennek a törvénynek döntő részét azonban a vizek kártételeinek, az elhárításának a szabályozása adta. A szabályozás során szem előtt tartotta a magánérdekeket, de érvényesítette az állami beavatkozás elvét.

1899-ben továbbfejlesztették a vízügyi igazgatás szervezetét a jogszabályi alapot ez a törvény adta, hisz a törvény egyes rendelkezései 1965. július 1-ig hatályban voltak.

1913-ban vizek mennyiségi védelme területén új szabályozás jelent meg, amely kiegészítette a vízjogról szóló alaptörvényt, illetve olyan jogszabályok jelentek meg, melyek a vizek tisztításának biztosítása érdekében tartalmaztak rendelkezéseket a közegészségügyi céloknak megfelelően.

A magyar vízjogi fejlődésben kiemelkedő szerepe volt Sajó Elemér által meghirdetett vízügyi politikának, ami magában foglalta a vízrendezést, a mezőgazdasággal kapcsolatos vízügyi feladatokat, a vízellátást és csatornázást, a vízerő-hasznosítást, valamint az árvízvédelmet.

A második világháborút követő időszakban a jogi szabályozás az alapintézmények átalakításával, megteremtésével, újraszabályozásával foglalkozott.

Az 1964. évi IV. törvény nevezhető a második vízügyi alaptörvénynek, ami 1965. július 1-én lépett hatályba a 32/1964. (XII.13.) kormányrendelettel együtt.

Rendelkezéseinek alapja a szinte kizárólagosságot élvező állami tulajdonviszonyok, a közfeladatok ellátásáért való kizárólagos állami felelősség, az állam korlátlan gondoskodási kötelezettsége, valamint az állam végrehajtó- rendelkező tevékenysége.

Ez a törvény a vízminőség kérdését is beemelte a vízjog körébe, valamint bevezette a vízzel kapcsolatos kerettervezési rendszert, amelynek a létjogosultságát az európai vízjog csak 2000-ben ismerte fel.

Az 1964. évi vízügyi törvény számos nagyberuházás elindítását eredményezte. Megépült két tiszai vízlépcső a hozzátartozó öntözőrendszerekkel, valamint felgyorsult a lakosság vezetékes ivóvízellátása és szennyvízének csatornákon való összegyűjtése.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény, mint a harmadik alaptörvény megalkotása az 1990-es években szükségszerűvé vált, mert a rendszerváltás után a társadalmi és gazdasági viszonyokba olyan változás következett be, amely szükségessé tette a vízjog felülvizsgálatát.

A tulajdonviszonyok megváltozása ellenére az 1964. évi IV. törvény egyes rendelkezései lehetővé tették a vízgazdálkodással szemben támasztott érdekek érvényesítését.

Az 1995. évi LVII. törvény 1996. január 1-től váltotta fel az 1964. évi IV. törvényt.

E törvény alapját az 1885-ben kidolgozott alapelvek képezik.

A törvény hatálya kiterjed:

- a felszínalatti és a felszíni vizekre, a felszínalatti vizek természetes víztartó képződményeire, illetve a felszíni vizek medrére és partjaira;

- arra a létesítményre, amely a vizek lefolyási és áramlási viszonyait, mennyiségét, minőségét, medrét, partját, vagy a felszínalatti vizek víztartó képződményeit befolyásolja, vagy megváltoztatja;

- arra a tevékenységre, amely az előző pontban említetteket befolyásolja vagy megváltoztatja;

- a vizek hasznosítására, hasznosíthatóságuk megőrzésére és a vízkészletekkel való gazdálkodásra;

- a vizek megismeréséhez, állapotuk feltárásához szükséges mérésre, adatok gyűjtésére, feldolgozására, szolgáltatására és felhasználására, valamint a vizek állapotának értékelésére, kutatására;

- a vízkárok elleni védelemre és védekezésre,

- az előzőekben megjelölt tevékenységeket folytató természetes és jogi személyekre, ezek jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságaira.


 

Ez egy olyan törvény, amely az 1964. évi IV. törvényhez képest csökkenti az állami szerepvállalást, meghatározza az állami és önkormányzati feladatokat, miközben rendezi a tulajdonviszonyokat.

Megteremti a vízi közművekkel végzett tevékenységek törvényi szintű szabályozását, úgy, hogy a vízi közművek működtetésére új formákat vezet be. (koncesszió)

Hatósági feladatok terén a vízügyi hatósági jogkör gyakorlása körében a vízügyi felügyelet nem lehetőség hanem kötelezettségé vált és kiegészült a vízgazdálkodási bírság jogintézményével. A hatósági jogkör szorosan illeszkedik az államigazgatósági eljárásról szóló többször módosított 1957. évi IV. törvény rendelkezéseihez.

Bekerült az elvi vízjogi engedély a vízjogi engedélyek kategóriájába.

Leszűkíti a vízvezetési szolgalmi jog alapításának a lehetőségét csak közcélú vízi létesítmény esetére.

Különleges védelmet biztosít a felszín alatti vizeknek, érvényesíti azt a környezetvédelmi célt, hogy minden beavatkozást csak az ökológiai viszonyok káros megbontása nélkül valósulhasson meg.

A vízgazdálkodási társulatok törvényességi felügyelete a gazdasági társaságról szóló törvény hatálya alá került. A vízgazdálkodási törvény IX. fejezete emelte korszerű formában törvényi szintre a társulati jogállást.

A vízgazdálkodást érintő stratégiai döntések előkészítésére társadalmi szervezet került létrehozásra.

Szabályozásra került a vizek kártételei elleni védelem, és a vízkészlet-gazdálkodás. Rögzíti a vízigény kielégítési és vízkorlátozási sorrendet.

A részletes szabályozás mellet a törvény egyik hibájaként kell megemlíteni, hogy nem rendelkezik a víz minőségével kapcsolatos hatásköri-és feladat megosztásról.


 

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény 2001-ben történt módosítását az Európai Unióhoz való csatlakozást előkészítő jogharmonizáció tette szükségessé. A törvény lényeges elemeit nem kellett módosítani a csatlakozás miatt, mert az 1995-ben megfogalmazott törvényi előírások már korábban is jól illeszkedtek a közösségi jogrendszerbe.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról a 2001. évi LXXI. törvény új feladatokat határozott meg, mint az államnak, mint önkormányzatoknak.

Az állam feladatává vált a vízgazdálkodás országos koncepciójának, valamint ennek a koncepciónak egyes részterületeit érintő nemzeti programoknak a kialakítása és jóváhagyása, valamint az állami vízgazdálkodási közfeladatok tekintetében említett országos vízgazdálkodási koncepció és a nemzeti programok végrehajtásának megszervezése.

A települési önkormányzat feladatai bővültek a helyi vízi közüzemi tevékenység fejlesztésére vonatkozó - a vízgazdálkodás országos koncepciójával és a jóváhagyott nemzeti programokkal összehangolt - tervek kialakításával és végrehajtásával.

Önkormányzatokat terheli a helyi vízi közművek működtetése, valamint a koncessziós pályázat kiírása, elbírálása és a koncessziós szerződés megkötése, a közműves vízellátás körében a települési közműves vízszolgáltatás korlátozására vonatkozó terv jóváhagyásáról és a vízfogyasztás rendjének megállapításáról való gondoskodás.

A települési önkormányzatok a törvény szerint kötelesek gondoskodni a települések lakott területein az ivóvíz minőségű vízre vonatkozó előírásoknak megfelelő ivóvízellátásról, valamint a 2000 lakos egyenértékkel jellemezhető szennyvízkibocsátás feletti szennyvíz-elvezetési agglomerációt alkotó településeken a keletkező használt vizek (szennyvizek) szennyvízelvezető művel való összegyűjtéséről, tisztításáról, a tisztított szennyvíz elvezetéséről, illetőleg a más módon összegyűjtött szennyvíz, továbbá a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezésének megszervezéséről. Azokon a területeken, amelyeket a vízbázisok, távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízi létesítmények vannak, ezeket a feladatokat lakosság-egyenérték számtól függetlenül el kell végezni. Itt meg kell említeni, hogy ez csak akkor valósulhat meg kis települések esetében, ha ezek a települések összefogva csatorna beruházásokra nyújtott támogatásokat pályáznak meg. További probléma, hogy vannak olyan települések ahol időszakonként olyan magas a talajvízszint, hogy a települések a szennyvízcsatornázás hiányában képtelenek megoldani a szennyvízkezelés feladatát. Ezek főleg azok a települések, amelyek halmozottan hátrányos régióhoz tartoznak.

A települési önkormányzatok a fentiekben megfogalmazott feladatokat szennyvíz elvezetési agglomeráció keretében köteles ellátni. Ezeknek az agglomerációknak a meghatározása kormányzati feladat, amit egy nemzeti program elkészítésének keretén belül kell elkészíteni. Az agglomeráció kijelölésének főbb szempontjait a törvény meghatározza és előírja az agglomeráció két évente való felülvizsgálatát.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvény szerint nem közművel összegyűjtött szennyvizek ártalom mentes elhelyezésének megszervezését és ellenőrzését is az önkormányzatoknak kell megoldaniuk.

A települési önkormányzatok hatósági feladatai bővültek vízgazdálkodási feladatokkal, valamint a természetes vizek fürdésre alkalmas partszakaszainak és azzal összefüggő vízfelületének kijelölésével.

A helyi vízrendezés és vízkárelhárítás, az árvíz- és belvízelvezetés is önkormányzati feladat lett.

Ennek a törvénynek a 2 §-ának, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés b) és c) pontjait megállapító rendelkezései 2003. január 1-jén léptek hatályba.

A vízgazdálkodási törvény 2003-tól kötelező erővel előírta azt is, hogy a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. Azok a kutak, melyek ekkor már működtek átmenetileg felmentést kaptak a visszasajtolási kötelezettség alól.

Magyarországnak a csatlakozás előtt a koppenhágai kritériumok feltételeit is figyelembe kellett vennie. Ez azt jelenti, hogy Magyarországnak politikai és gazdasági követelményeknek, valamint az acquis communautaire (közösségi vívmányok) átvételre vonatkozó feltételeknek kellett megfelelniük. Ezért ezen feltételrendszernek való megfelelés érdekében egyrészről egy olyan jogi környezetet alakított ki, amelyben az Európai Unió által meghatározott politikai és gazdasági feltételek teljesülhettek, valamint a jogharmonizációs tevékenység keretében a közösségi, illetőleg az uniós acquis tételes szabályait is át kellett ültetni a magyar jogrendbe. Maga a jogharmonizáció több szakaszra osztható. Az első szakasz a jogharmonizáció rendszerének és elveinek meghatározása, a fokozatos igazodás szakasza. Ez a társulási megállapodás aláírásától (1991), illetőleg hatályba lépésétől (1992, 1994) a csatlakozási tárgyalások megindulásáig (1998) tartott. A második szakasz a jogharmonizáció intenzív szakasza, amelyben a teljes jogközelítés a cél. Ez a csatlakozási tárgyalások megindulásától annak befejezéséig, illetőleg a csatlakozásig terjedő időszakot öleli fel. Magyarország számára a 2004. május 1-én bekövetkezett csatlakozása után a jogharmonizációs tevékenység állandó feladatává vált, amit a jogharmonizáció harmadik szakaszának is nevezhetünk.

A jogharmonizáció, a vízgazdálkodást sem kerülte el. Ennek előzménye, hogy 2000. december 29-én hatályba lépett a "A közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a víz-politika területén" című 2000/60/EK Irányelv, (VKI) ami az unió új víz-politikája érvényesítésének legfontosabb eszközévé vált.

Jelentősége abból adódott, hogy egységes alapokra helyezte a felszíni, felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, a pontszerű és területi szennyező-forrásokkal szembeni fellépést. Ez azt jelenti, hogy a vizek védelmét egységes, elsősorban ökológiai szempontok szerint hajtja végre. További célja még a vizek jó ökológiai állapotba hozása mellett, a fenntartható vízhasználatok biztosítása, valamint a vízvédelmi és vízgazdálkodási politika összehangolása volt.

Ezen felül gazdasági megfontolásokat alkalmaz. Előírja a vízszolgáltatások költségeinek szektoronként megfelelő mértékű fedezését. A vízárak alakulásának elő kell segítene a víztestek állapotának javulását, valamint hosszú távon maguknak a vízhasználatoknak a fenntarthatóságát.


 

A VKI hatályba lépése számos jogi következménnyel, a meglévő uniós és nemzeti szintű törvénykezés átalakításával, jogharmonizációval járt együtt Magyarország számára is.


 

A VKI hazai jogrendbe ültetése 2003-ban kezdődött meg, ami 2015-ig fog tartani.

Közösségi jogszabály

Magyar jogszabály

Jogszabályból fakadó kötelezettségek, szabályozott területek

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2000. október 23-i 2000/60/EK IRÁNYELVE a vízvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (Víz Keretirányelv)

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról

-vizek hasznosítása, 
-hasznosítási lehetőségeinek megőrzése 
-kártételeinek elhárítása

-Vizekkel, vízilétesítményekkel kapcsolatos feladatokat 
-Vízjogi engedélyezési eljárás szabályai 
-A vízgazdálkodási társulatok működése 
-vízügyi igazgatás és hatósági eljárás (Vízügyi Igazgatóságok)

 

1995. évi LIII. Törvény a környezet védelmének általános szabályairól

-környezetszennyezés csökkentés, károsodott környezet helyreállítása 
-emberi egészség védelme 
-erőforrásokkal takarékosság 
-más állami feladatok környezeti következményeinek vizsgálata 
-társadalmi részvétel biztosítása 
-környezetvédelmi intézmények kialakítása

-környezetvédelmi engedélyezés (hatásvizsgálat) 
-egységes környezethasználati engedély (IPPC) 
-környezethasználati engedély 
-környezetvédelmi működési engedély (felülvizsgálat) 
-szakhatósági közreműködés egyéb eljárásokban 
-termékdíj 
-EMAS 
-környezetvédelmi minősítés 
-kibocsátási és igénybevételi határértékek 
-környezetvédelmi igazgatás és hatósági eljárások (Felügyelőségekre vonatkozó szabályok)

 

203/2001. (X. 26.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének egyes szabályairól

-felszíni vizekkel kapcsolatos jogok és kötelezettségek 
-felszíni vizek védelmére vonatkozó szabályok 
-kibocsátó kötelezettségei 
-kibocsátási határértékek és környezetminőségi határértékek 
-szennyvízkibocsátás engedélyezése, ellenőrzése, adatszolgáltatás 
-felszíni vizekre veszélyes anyagok köre 
-vízszennyezési bírság

 

33/2000. (III. 17.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról

- felszínalatti vizekkel kapcsolatos engedélyezési eljárás

-bejelentés, adatszolgáltatás

-nyilvántartási rendszer

-kármentesítés

-felszín alatti vízvédelmi bírság

-kockázatos anyagok jegyzéke

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2001. november 20-i 2455/2001/EK HATÁROZATA a vízügyi politika területén elsődleges fontosságú anyagok jegyzékének megállapításáról és a 2000/60/EK irányelv módosításáról

1995. évi LVII. Törvény a vízgazdálkodásról

Lásd fent.


 

A VKI legfontosabb határidői a következők:

2003-ban megtörtént VKI nemzeti jogba való átültetése (221/2004 (VII. 21) korm. rend. a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól), vízgyűjtőkerületek azonosítása és hatáskörrel rendelkező hatóságok kijelölés.

 

2004-ben megvalósult a vízgyűjtőrendszerek jellemzése, a vizeket érő hatások elemzése, a vízhasználatok gazdasági elemzése, a védett területek nyilvántartásba vétele.

2006-ban Monitoring hálózat létrehozása és üzembe helyezése valósult meg.

2009-ben előírt feladat volt a környezeti célkitűzések költség-hatékony elérését célzó intézkedési programok összeállítása, illetve a Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervek elkészítése és publikálása minden vízgyűjtőkerületre.

2010-ben a költség visszatérülés és a „szennyező fizet” elvét tekintetbe vevő, a vízkészletek hatékony használatát biztosító árpolitika alkalmazását kell garantálni.

2012-ben az intézkedési program végrehajtását kell megkezdeni.

2015-ben a környezetvédelmi célkitűzések elérése a cél.

2010–2015: az intézkedések gyakorlatba való átültetését, a környezeti célkitűzések elérésének monitorozását, a vízgyűjtő-gazdálkodási terv felülvizsgálatát kell elvégezni.

2015 után: a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek felülvizsgálata van előírva 6 évente,

2027: a VKI célrendszerének végső teljesítési dátuma.


 

A VKI hazai jogrendbe ültetése 2003-2004 folyamán történt meg, ami az alábbi jogszabályok megalkotását jelentette számos törvény törvény (1995. évi LIII.; 1995 LVII.; 1995. évi LXVI.; 2000. évi XLIII.; 2003. évi CXX) módosításán felül:

219/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszín alatti vizek védelméről,

220/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól,

221/2004. (VII.21.) Korm. rendelet a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól,

30/2004. (XII.30.) KvVM rendelete a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól,

31/2004. (XII.30.) KvVM rendelete a felszíni vizek megfigyelésének és állapotértékelésének egyes szabályairól.

A VKI 22. cikke alapján 2013-ig bezárólag hét meglévő, szektor- és használat specifikus EU irányelvet helyez hatályon kívül.

A Magyarországon VKI a jogharmonizációnak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a vízvédelem egy magasabb szinten valósulhat meg, továbbá a környezeti-, politikai- és gazdasági szempontok is másfajta jelentőséget nyerhetnek.

Napjainkban is számos kísérlet zajlik a vízgazdálkodási törvény módosítására. Legutóbb nagy vihart kavart az a javaslat, hogy a vízgazdálkodási törvény 9. 1 bekezdésének a módosításának a lehetősége, amely által a vízi közműveket üzemeltető társaságokban a kizárólagos állami/önkormányzati tulajdon helyett a többségi részesedések állami/önkormányzati kézben tartása mellett tőkeerős befektetők számára lehetővé vált volna tulajdoni részesedés megszerzése.

2009. október végén került a vízgazdálkodási törvény módosításának törvényszövege a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapjára véleményezés céljából, miután 2009 október 19-én az Országgyűlés 194 igen, 164 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett fogadta el a vízgazdálkodásról szóló törvény - a köztársasági elnök és a környezetvédelmi bizottság által javasolt – módosítását.

lyom László köztársasági elnök észrevétele az volt, hogy bár a jelenleg hatályban lévő törvény kötelezően előírja a kizárólag energiahasznosítás céljából kitermelt termálvíz visszatáplálását a kivétel helyére, a felszínalatti vízrétegbe - a parlament által elfogadott törvénymódosítás lehetőséget adott volna a termálvíz-kistermelőknek, hogy egyedi felmentést kapjanak ez alól.

A parlament végül olyan - a környezetvédelmi bizottság által javasolt - módosítást fogadott el, amely elhagyná a köztársasági elnök által kifogásolt passzust, így a jövőben is biztosítható lenne, hogy az energetikai célból kitermelt termálvizek ne szennyezzék a felszíni vizeket, továbbá így lehetőség van arra, hogy a geotermikus (termálvíz) vagyon megőrizhető legyen.

A vízgazdálkodási törvény módosítása jelenleg folyamatban van.


 

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a vízgazdálkodás területén nagy átalakításra nem volt szükség, a történelem nagy változásai során, mert a módosítás előtt álló törvény többségi rendelkezései jól alkalmazhatóak voltak. Ez igaz az Európai Unióhoz való csatlakozásra is, hisz a hazai törvényi előírások jól illeszkedtek a közösségi jogrendszerbe. Feladatok azonban vannak, ami a hazai szakemberekre várnak, és ehhez erős alapok állnak rendelkezésre.


 


 



 

Dr. Petrétei József: A magyar jogharmonizáció az európai uniós csatlakozás előtt és után Romániai Magyar Közlöny

Papp Telka: A koncesszió jogi kapcsolatrendszere

Babák Krisztina: A magyar vízügyi törvények kezdetektől napjainkig

Somlyody L. A hazai vízgazdálkodás stratégiai kérdései

1885. évi XXIII. törvénycikk

1964. évi IV. törvény a vízügyről

1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LIII. törvény módosításáról a 2001. évi LXXI. törvény

www. Jogiforum.hu


 


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2014 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 9728
Hónap: 357
Nap: 12